Kosztolányi Dezső

(1885–1936)

1908. 5. szám
Megjelenik Kosztolányi Dezső első publikációja a Nyugatban, Boszorkányos este c. verse

Mintegy száz verset közöl (A szegény kisgyermek panaszai, Ének Virág Benedekről, Boldog, szomorú dal, A bús férfi panaszai, Halotti beszéd, Marcus Aurelius, Számadás, Hajnali részegség, Szep temberi áhítat), három regényt (A véres költő, Pacsirta, Édes Anna), valamint huszonöt novellát, tárcát (Esti már megint jót tesz, Alfa, Párbeszéd magammal, Önmagamról), fordít németből (Rilke), angolból (Shakespeare, Wilde), továbbá rendszeresen ad kritikát, recenziót. Szerzői estjét 1925-ben Nagy Endre vezeti be. Az ötvenéves költőt Karinthy Frigyes és Halász Gábor ünnepli 1935-ben. A gyászkeretes Kosztolányi-emlékszám Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Füst Mi lán, Schöpflin Aladár, Török Sophie, Gyergyai Albert, Ascher Oszkár írásait adja 1936 decemberében.