1927-ben jelent meg első kritikai írása a Nyugatban, és 1928-tól már költőként is rendszeresen jelen volt, mintegy kétszáz verse jelent meg a lapban. 1937-től, Babits hívására, Schöpflinnel együtt társszerkesztője lett a lapnak. Babits halála után küzdött azért, hogy a folyóirat tovább élhessen. A lapengedély azonban Babits nevére szólt, s ez jó ürügyként szolgált arra, hogy más főszerkesztővel hivatalosan ne engedélyezzék a Nyugat megjelenését. A megszűnés után két hónappal az általa megindított és szerkesztésében megjelenő Magyar Csillag (1941. okt. 1.—1944. ápr. 1.) nemcsak tartalmilag és eszmeileg, hanem még betűtípusával és emblémájával is folytatója akart lenni a Nyugatnak.

Kezdetben a folyóirat körét valamiféle dacolás jellemezte: harci védfal volt, elég messze nyúló barbacane-okkal ; a belégyűltek elég tarka táborával, várnépével. A szó jelentése aztán aszerint alakult, hogy az elvégzett feladat milyen tartalommal töltötte meg. Különösképpen pályafutása végén a folyóirat megint az lett, ami a kezdetén: védőmű, ezúttal is olyan védőkkel és odagyűlt védelmezettekkel, akik egymástól rengeteg dologban különböztek.

Honnan származik mégis egységük? Illetve az az egység, amelyet a folyóirat fogalma a magyar tudatban idéz?

Elsősorban az, hogy sok fogalmunk úgy változik az idővel, magunk sem észleljük közben, s így később is csak bajosan…

A Nyugat folyóirat 1941-ben szűnt meg, hősleg s gyászban. Betiltották, utolsó várparancsnoka halálának másnapján.

Őmellette már én hadnagyoskodtam, életemnek ezt a vigasztaló tartalmát adták a körülmények. Közelről láthattam hát e körülmények, más szóval az Idő keze munkáját. Amilyen durva volt ez a marok, más oldalról olyan segítő is volt. Ismét összegyúrta azt, ami a sokféle irányzatával különben tán széthullott volna. Így történt, hogy még a második világháború alatt, a hitlerizmus gyűrűjében sugározni tudta a szellemi szabadságot Európának talán egyetlen ilyen fókuszaként…

A Nyugat a betiltásával nem szűnt meg. Megpróbált talpra állni, sőt fölállni, mondhatni a megásott sírjából kihányt halmocskán. Más névvel, de ugyanazzal a végeznivalóval. Kényszerből fölvett neve most a Magyar Csillag volt ugyan, de már első cikkével keresetlenül hirdette, hogy ez az új csillag a régi Nyugat folyóirattól és a földrajzi Nyugattól veszi a fényét.

 

Illyés Gyula