A Vasárnapi Újságban publikált bírálatai alapján Osvát a Nyugat 1908.
áprilisi számától kezdve közölte írásait, ekkorra művészeti felfogása és egyénisége már
teljesen kialakult. Munkabírását jellemzi, hogy összesen több mint hétszázötven írása jött
itt, vagyis több, mint ahány száma megjelent a folyóiratnak. A legnagyobbak mellett érdemük
szerint elemezte a Nyugat első nemzedékének szinte minden tagját, s ezzel a folyóirat
elismertetéséhez sokban hozzájárult. Tanulmányain, rendszeresen megjelenő kritikáin kívül
néhány novellát, valamint két regényt is közölt a Nyugatban.
Biztos és állandó összetartó személyisége volt a lapnak. 1933-tól a
Babits vezette Nyugat főmunkatársa, majd 1937-től Illyés Gyulával együtt társszerkesztője
lett. 1934-benönálló kötetben elemezte Ady költészetét, A magyar irodalom története a XX.
században című könyvében (1937) pedig külön fejezetet szentelt a Nyugatnak.
Mint vendég lépett be a Nyugatba, s aztán mindegyre nélkülözhetetlenebbé
vált számunkra, akiket fűtött az elégedetlenség, és lelkesítettek hivatásunk lehetőségei.
Kassák Lajos
Schöpflinnek volt az ujja, begyében, vagy a retináján, vagy a dobhártyája
mögött, egy rejtélyes kis mérőműszere, egy ultra-geigerkamrája, amilyen senkinek nincs, és
amibe millió és millió olvasó százezerféle érzékenysége volt beépítve. Ha ő bólintott, hogy
jó a könyv, a darab, az életmű, akkor jöhetnek a csillogó esszéisták, akik aztán már sokkal
részletesebben, hosszabban, elegánsabban ki tudják fejteni, hogy miért is jó, hogyan jó,
mennyire jó, mire jó. Schöpflin, szép, bajuszos fejével, peckes tartásával inkább lehetett
volna egy Nobel-díjas litván természetkutató, vagy egy dalmát kézműves-mester, vagy egy
magyar alispán, és olyan száraz volt, mint egy árvaszéki ülnök. A szövegei is szárazak,
színtelenek voltak. Az egyenessége átlátszó.
Ottlik Géza
Ember ritkán találta meg jobban a neki való szerepet. Kiegyensúlyozott
természete, mely sosem adta át magát szűkkeblű egyoldalúságnak, harmonikus lénye, mely sosem
lett rabja divatoknak, kávéházi közvéleménynek, párt- vagy klikk-elfogultságnak, jelszavak
és elméletek terrorjának, tiszta, világos értelme, mely mindig a teljes igazságot kereste,
érzékenysége, mely elég rugalmas volt ahhoz, hogy különböző művészi törekvéseket befogadjon,
erkölcsi megbízhatósága, melynek számára magától értetődő volt a meggyőződéséhez való meg
nem alkuvó hűség, valósággal predesztinálta a kritikus bírói tisztére.
Komlós Aladár