Tevékenysége a Nyugat munkatársaként

A Vasárnapi Újságban publikált bírálatai alapján Osvát a Nyugat 1908. áprilisi számától kezdve közölte írásait, ekkorra művészeti felfogása és egyénisége már teljesen kialakult. Munkabírását jellemzi, hogy összesen több mint hétszázötven írása jött itt, vagyis több, mint ahány száma megjelent a folyóiratnak. A legnagyobbak mellett érdemük szerint elemezte a Nyugat első nemzedékének szinte minden tagját, s ezzel a folyóirat elismertetéséhez sokban hozzájárult. Tanulmányain, rendszeresen megjelenő kritikáin kívül néhány novellát, valamint két regényt is közölt a Nyugatban.
Biztos és állandó összetartó személyisége volt a lapnak. 1933-tól a Babits vezette Nyugat főmunkatársa, majd 1937-től Illyés Gyulával együtt társszerkesztője lett. 1934-benönálló kötetben elemezte Ady költészetét, A magyar irodalom története a XX. században című könyvében (1937) pedig külön fejezetet szentelt a Nyugatnak.
 

 

Kortársak emlékezései

Mint vendég lépett be a Nyugatba, s aztán mindegyre nélkülözhetetlenebbé vált számunkra, akiket fűtött az elégedetlenség, és lelkesítettek hivatásunk lehetőségei.
 
Kassák Lajos
 
 
Schöpflinnek volt az ujja, begyében, vagy a retináján, vagy a dobhártyája mögött, egy rejtélyes kis mérőműszere, egy ultra-geigerkamrája, amilyen senkinek nincs, és amibe millió és millió olvasó százezerféle érzékenysége volt beépítve. Ha ő bólintott, hogy jó a könyv, a darab, az életmű, akkor jöhetnek a csillogó esszéisták, akik aztán már sokkal részletesebben, hosszabban, elegánsabban ki tudják fejteni, hogy miért is jó, hogyan jó, mennyire jó, mire jó. Schöpflin, szép, bajuszos fejével, peckes tartásával inkább lehetett volna egy Nobel-díjas litván természetkutató, vagy egy dalmát kézműves-mester, vagy egy magyar alispán, és olyan száraz volt, mint egy árvaszéki ülnök. A szövegei is szárazak, színtelenek voltak. Az egyenessége átlátszó.
 
Ottlik Géza
 
 
Ember ritkán találta meg jobban a neki való szerepet. Kiegyensúlyozott természete, mely sosem adta át magát szűkkeblű egyoldalúságnak, harmonikus lénye, mely sosem lett rabja divatoknak, kávéházi közvéleménynek, párt- vagy klikk-elfogultságnak, jelszavak és elméletek terrorjának, tiszta, világos értelme, mely mindig a teljes igazságot kereste, érzékenysége, mely elég rugalmas volt ahhoz, hogy különböző művészi törekvéseket befogadjon, erkölcsi megbízhatósága, melynek számára magától értetődő volt a meggyőződéséhez való meg nem alkuvó hűség, valósággal predesztinálta a kritikus bírói tisztére.
 
Komlós Aladár
 

Schöpflin Aladár