Szoboravató

Szanyi Péter: Einstand c. szobrának avatása a Práter utcai
Általános Iskolánál

2007. szept. 28. 11 óra

A főváros év elején hirdetett pályázatot Molnár Ferenc világhírű regényhőseinek emlékművére. A kiírás szerint négy helyszínre lehetett tervet beadni, mindannyi VIII. kerületi volt, de egyik sem autentikus regényhelyszín. A szoborpályázat első fordulójára tizennyolc alkotás érkezett, de abban a körben nem hirdettek eredményt, hanem második fordulót írt ki a Budapest Galéria, s erre Stremeny Gézát, Paulikovics Ivánt, Szanyi Pétert és Huber Józsefet hívták meg. A felkért művészek mindegyike továbbgondolta az első körben beadott kompozícióját, s új művet adott be. A bírálóbizottságnak Stremeny Géza és Szanyi Péter munkája tetszett legjobban, s végül Szanyi művét hirdették győztesnek. Az ötalakos zsánerszobor a híres "einstandjelenetet" ábrázolja, pontosabban az einstand előtti pillanatokat, amikor a Pásztorok falnak dőlve nézik a golyózó Pál utcaiakat. A látszólag nyugodt helyzetben tapintható a drámai feszültség.
Mint tudjuk, a jelenet a regény szerint a Múzeumkertben játszódik, a szobor azonban máshová, a Práter utcai iskola elé kerül. A főváros év végéig szeretné felállítani. A szobrász szerint addigra el is készülhet a végleges mű, melynek most még csak a makettjét láthattuk. Szanyi Péternek egyébként több vidéki város közterén található alkotása, a jelentősebbek Miskolcon, Dunaújvárosban, Szolnokon, Tokajban. Budapesten eddig a Margit-szigeti Thermal Hotelben és az ELTE kémiai tanszékén állították fel egy-egy munkáját.

galéria