Molnár Ferenc egyik volt tanárának kérésére írta meg A Pál utcai fiúk  történetét, mely saját gimnazista koráról, élményeiről szól. A Tanulók Lapja c. diákújság tárcaregényként, folytatásokban közölte 1905 és 1906 fordulóján. 1907. április 10-én jelent meg könyvalakban, a Franklin Kiadó gondozásában, és rövid időn belül meghódította az egész világot.

Még a – később Molnár sikereire irigy – kortársak is elismerték, hogy remekmű született. A történet sikerét sokan azzal magyarázzák, hogy olyan örökérvényű fogalmakat jelenít meg – mindenki számára közérthető módon –, mint hazaszeretet, barátság, árulás, becsület, önfeláldozás stb. A tragikus sorsú nemecsek – „csupa kisbetűvel”, az egyetlen közlegény, aki „mindenki számára levegő volt”, de aki megmenti a „hazát”– szimbolikus alakjává vált a XX. század történelmi viharait megélt kisemberek sorsának. A regény utolsó sorai pedig előrevítik azt is, hogy hogyan kell majd ezreknek elhagyniuk a „hűtlen darab” földjüket, „amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg”.  

A regényt napjainkig kb. 37 nyelvre fordították le,  több országban mai is ajánlott irodalom az iskolákban. Olaszországi népszerűsége vetekszik hazánkéval.

 

 

Kritikák a regényről

  

Farkas Pál: A Pál-utcai fiúk

Új Idők, 1907

„Amikor Molnár Ferenc regényét letesszük, nedves a szemünk, a szívünket pedig valami jóleső melegség tölti el. Ezek a grundon verekedő, leckétől drukkoló, üveggolyóval játszó kis fiúk régi, kedves ismerőseink.

Furcsa. Tizenöt év előtt mindez még igaz volt, ma már úgy hat, mint történelmi elbeszélés. A verekedő, hancúrozó titkos egyesületet alkotó kis diák típusa elvész, itt a fővárosban már talán végképpen elveszett. A gyerekek ma már nem járnak grundra, hanem a moziba. Az indián regények kultusza megszűnt, helyét fölváltotta Sherlock Holmes, a detektív-király. […]

Csak a »nagy kígyóról« nem akar többé senki sem tudni. A tomahawkokat eltemették. Gyermekkorunk álmai, a Wigwam, a békepipa, a harci festés nem kísértenek többé.”

  

 

Papp Mariska

A Hét, 1907

„Szinte félek, tudjuk-e majd mi, árva ugari népek kellőképpen értékelni a munkát, mit nekünk Molnár Ferenc végzett, ahogy kialapozta szélesen, erősen, olyan művészi szépen, hogy tetőzetnek is beillenék – a modern gyermekirodalmat, egy külön, sajátos kis irodalmat, amilyen nekünk eddig nem volt.”

 

 

Schöplin Aladár, 1928

„Egyetlen hőse a kis házmesterfiú, Nemecsek A Pál-utcai fiúkban. Csak egy gyermekben tudja meglátni a hősi önfeláldozásra való lelki erőt. A többiek gyengék és gyávák ehhez. Ezeket a kis emberkéket aztán keblére öleli Molnár, megérti fájdalmukat, szeretettel simogatja őket és játszik velük. Néha kigúnyolja őket, de csak azért, hogy ne legyen kénytelen elárulni szánakozását. Mert ő maga is tele van az ő szentimentalizmusukkal, amelyet, mint ők, maga is röstel. Inkább kigúnyolja, semmint kinyilvánítsa úgy, ahogy van. Ez az önmagát kicsúfoló szentimentalitás Molnár humorának a magva. A tükörbe grimaszokat vágó ember humora ez. Hatása a két ellentétes tényező, az érzelmesség és az ezt röstellő tudat összepárosításából folyik.”

 

 

Révész Béla: A Pál utcai fiúk közül az egyik, 1931

„A soha ki nem tanulható nehéz könyveket félretoltam és újra elolvastam Molnár Ferenc könyvét, »A Pál uccai fiúkat.« Valamit még nem jegyeztek fel erről az írásról, ami pedig úgy gondoljuk, a legkülönösebb tulajdonsága ennek a könyvnek: tulajdonsága, természete.

Vizsgáltam magamat, miért nem únom ezt az olvasmányt, sőt a bonyodalmas olvasnivalók mellett újra és újra megkívánom, belefeledkezem, az ismert históriákat friss kíváncsisággal, buggyanó érzelmességgel továbbízlelem; fölfejlődött ügyeimet, problémáimat érte szívesen elejtem; a kis Nemecsek nagy dolgait teljes odaadással kísérem, a marcona Boka, a félelmes Áts Feri lélekzetállító virtusai elállítják az én lélekzetemet is; a fiúk csatája a pesti porondon, izgalmakat küld rám, mint mikor az igazi csatákról olvastam: a gitt-egylet komplikációi engem is résenállásra költögetnek, a füttyös Csónakos az én szájammal, az én sípoló ujjaimmal füttyent; a hősi szomorúság Nemecsek ágyánál ráterül az én képzeletemre is; ott ácsorgok a történelmi uccácskában, a búsuló alkonyat igézetében, ahol végződik a regény és egy pompás kisfiú élete … vegyülök, elegyülök a füvészkerti, grundbeli legénykékkel, gyerek vagyok újra a gyerekek között.”

 

 

Illés Endre, 1970

„Színeit vesztette volna A Pál utcai-fiúk? A bőrében pókháló-ráncok, a csontjában több a mész? Ellenkezőleg – Molnár Ferenc regénye ma is az ifjúságot őrzi, egy elmúlt ifjúság érzelmeit, álmait, a törökméz, a szekunda, a kaland ízét, a boldogságot, a boldogságba először

Belopakodó, sejtelmes, szorongató szomorúságot. Változatlan regény. Ugyanazt mondja, mint megírása idején.

Változatlan, mint a fényképek. Kilenc fiú – a Pál utcaiak. Másik kilenc – a füvészkertiek. Mindannyian a megálmodott idő csodái: változhatatlan arcok, érzések, mosolyok. Az idő és a valóság elfolyt mögülük, ők ugyanazok maradtak.

Vannak művek, melyek elfonnyadnak, összetöpörödnek a múló időben. Vannak azután másfajta művek, regények, versek vagy drámák, melyek befogadják a változó időt, felszívják új tartalmát, s maguk is változnak, nőnek, gazdagodnak, fényesednek. Molnár Ferenc ifjúsági regénye éppen azzal ejt meg, hogy félévszázada változatlanul őriz valamit.”

 

 

Komáromi Gabriella, 2005

„A Pál utcai fiúk műfaja nevelődési regény, melynek középpontjában a hős felnőtté válása, egyben a felnőtt társadalomba való beilleszkedése áll. Jelen esetben Bokának felnőtté kell válnia ahhoz, hogy megtanulja: »a gyermekvilág milyen törékeny és múlandó«.

Bár a regény látszólag gyerekeknek szól gyerekekről, mégis több ennél: a felnőtté válás regénye. A regényben szereplő gyerekek a maguk képzeletvilágában a felnőttek világát utánozzák. Vezetőt választanak, törvényeket hoznak, gyakorolják a rájuk váró szerepeket. Úgy küzdenek a grundért, mintha a hazájuk lenne.

[...]

»A grund felől fúj. Az édes grund felől…« – mondja a haldokló Nemecsek Ernő, amikor a petróleumlámpa lángját meglebbenti a szél. A felnőttet a szöveg költőisége kapja meg. A gyerek hallja a szél zúgását, és az »édes grund«  felé figyel. Lehet, hogy grundot sose látott, de a hajdani az övé is. A mienk.

Érdemes azon eltűnődni, hogy lehet egy könyv ennyire részévé az életünknek. […] Soha azelőtt, soha azóta ilyen jót nem írtak a magyar kiskamasznak. A nagyvilágban nincs túl sok vetélytársa. Az efféle könyv körül még a lényegtelen apróságokkal is érdemes törődni.”

 

 

Békés Pál, 2005

„Sokféle sikere lehet egy írónak, de a csúcs talán az, ha leleményei közszájon forognak, ennek révén bekerülnek a közgondolkodásba, és hozzáadnak valamit a nagy közös játékhoz, amit úgy nevezünk: magyar nyelv. A Pál utcai fiúk fordulatai fogalommá váltak, mint az »édes grund« vagy a feledhetetlen »Gittegylet«, és vannak a nyelvi halhatatlanságnak egyéni formái is; egykori iskolámban, amikor a szünetben az alsó tagozatosok szép sorban álltak egymás mellett a fiúvécében a vizeldénél, berontottak a felsősök, és vérfagyasztóan azt ordították: »Einstand! Ide a golyókat!« Ettől a kiskölykök halálra rémültek, majd felsősök lettek maguk is, és folytatták a nemes irodalmi hagyományt.
[…]

De miért hat a regény mindmáig, miért dobog fel és facsarodik el a mai olvasó szíve is, ha kézbe veszi? Egyebek közt azért, mert a két csapat küzdelme hibátlan világmodell. Benne van minden: a harc heve, a diadal mámora, az árulás förtelme, az igaz hősiesség, az önfeláldozás és a megdicsőülés – és a pirruszi győzelem keserűsége. A Pál utcaiak megnyerték ugyan a csatát, de igazi hősük, Nemecsek közlegény odalett. És odalett az édes grund is. Ám egy pillanatra sem merül fel a kérdés, hogy megérte-e. A harcot meg kellett vívni, és ők megvívták.” 
 

 

Horváth Csaba, 2007

„A Pál utcai fiúkat a magyar irodalomtörténet kizárólagosan a gyermekirodalom tartományába utalta. S bár erre okot adott a megjelenés – a szöveg először a Tanulók Lapjában, folytatásokban jelent meg – talán ennél is meghatározóbb, hogy Molnár regénye az általános iskolai tananyag szerves részeként vált az egyik legolvasottabb magyar könyvvé.

A Molnár-recepciótörténetében nem ez az egyetlen aránytévesztés. A Pál utcai fiúk mellett a huszadik századi magyar dráma egyik legjelentősebb alkotása, a Liliom sem illik bele a szerzőről alkotott képbe. S ahogyan a Liliom is több mint az apacs-romantikával dúsított érzelgős külvárosi történet, a Pál utcai fiúk sem egyszerű gyerekregény csupán.

A megjelenés után száz évvel jól látható, hogy a Pál utcai fiúkon nem pusztán a klasszikus nevelődési regény, s azon belül is Dickens kiemelt hatása figyelhető meg, de illeszkedik a XIX–XX. század európai irodalmának a nevelődési regény hagyományát megújító áramlatába is, átértelmezve a regény műfajának a nevelődés éthoszával és a személyiség fejlődésével összekapcsolható kettős tradícióját. A világirodalomban olyan könyvek jellemzik ezt a hullámot, mint Musiltól a Törless iskolaévei vagy Alain-Fournier-tól Az  ismeretlen birtok. Ám a magyar irodalmat alapul véve is azt láthatjuk, hogy Kosztolányi Szegény kisgyermek panaszaival vagy az Aranysárkánnyal, Tóth Árpád verseivel, Szerb Antal Utas és holdvilágjával , esetleg Márai Zendülőkjével szemben  a Pál utcai fiúk kizárólag gyermekirodalom maradt.”