Nyomok a Lónyayban
Utóélet - A Pál utcaiak iskolája befogadta az irodalmi múzeum kiállítását
Kiállítások sorsa rendszerint, hogy miután már mindenki
megunta őket, szétszedik, díszleteik jó esetben raktárba kerülnek, s esetleg újrahasznosítják
őket, vagy csak úgy gondolják róluk, hogy majd egyszer jók lesznek valamire, s évekig vesztegelnek
a szenespincében.
|
A Pál utcai fiúk 2007-es Petőfi Irodalmi Múzeum-beli kiállítása, miután Pesten bezárt, három évig az
országot járta. Volt Veszprémben, Debrecenben, Hajdúdorogon és még a határon túl, Sepsiszentgyörgyön is.
Szerették mindenütt, de a hosszú utazás alatt az installációk elfáradtak, így aztán már nem lehetett
továbbvinni őket. Elérkezett a szétszedés ideje. Mégsem a szenespince lett a díszletek sorsa.
A kiállítás rendezői, Emőd Teréz és Kómár Éva úgy gondolták, jobban hasznosulhatnának a tárgyak egy
igazi, hiteles Molnár-helyszínen, például Molnár Ferenc egykori iskolájában. Amely persze a Pál utcaiak
egykori iskolája is: a Lónyay utcai tanintézmény a Kálvin tér közelében. Akkoriban, amikor Molnár ide
járt, ez volt a Lónyay utcai református gimnázium. Itt kezdődik a regény is: Rácz tanár úr fizikaóráján,
a fiúk a grundra gondolva feledkeznek a Bunsenégő lángjának bámulásába. Majd pedig a Gittegylet
tagjainak jelentkezniük kell óra után, a szertárban. És aztán innen indulnak hazafelé, bekanyarodva a
következő sarkon, az akkori dohánygyárnál, a mai református egyetemnél, tüsszögve a párkányra rakódott
finom dohányportól. Az iskolát a regény nem nevezi nevén, de felismerhető. Ma már nem a reformátusoké,
hanem a kerületé, az épületben a Szent-Györgyi Albert nevét viselő általános iskola és gimnázium
található. Mivel Szent-Györgyi is ide járt... Egy Nobel-díjas Rácz tanár úr szertárából.
Tehát a múzeum felajánlotta a kiállítás tárgyait az iskolának, az iskola pedig nyitott volt arra,
hogy helyet kerítsen nekik folyosóin, ezzel is erősítendő diákjai Pál utcai kötődését. Nincs itt minden
kiállítási darab, leginkább csak azok, amelyek az iskolához köthetők, a régi diákéletnek a regényből
ismert kellékei: különféle golyók, tintásüvegek, a grundbeliek trombitája, zászlója. Sajnos, eredeti
Bunsen-égő már nem volt. Kikerült a falra annak a kézzel írt magyar irodalmi szöveggyűjteménynek a
másolata, melyet kedvenc tanárának, Baráth Ferencnek ajánlott és körmölt a szorgalmas írójelölt, Neumann
Feri, s néhány éve a kunszentmiklósi gimnázium könyvtárában bukkant elő (mivel Baráth tanár úr élete
végén oda vonult vissza). Az egyik vitrinben bizonyos Csónaky bizonyítványa, aki egy esztendeig járt
Molnár osztályába. Érdemjegyeit az iskola korabeli évkönyveiből lehetett megtudni, s az alapján
állították ki újra a bizonyítványt. Szintén az évkönyvből valók az iskoláról készült fotók. A termek ma
is megvannak, csak a berendezés változott bennük, mondja Beleznay Tamás igazgató. A Pál utcaiak lábnyoma
a lépcsőfordulóban matricából van felragasztva, de amúgy itt van „a nyomuk”: a folyosók százéves kövének
repedéseiben, a régi ajtókban. Valóban „itt jártak”, ide jártak a Pál utcaiak. Az iskolaudvaron egy
hatalmas, jó harmincméteres bálványfa áll, derekát tán két felnőtt se érné át. Az ide gyökerezett idő.
Ez a belső udvar a hatalmas fával: a tovább élő grund.
Legszebben talán a második emeleten érvényesül az egykori kiállítási installáció. Itt folyosóhosszan
mintegy falburkolatként épült fel a grund palánkkerítése. Rajta mindenféle érdekességek: egy lyuk,
amelyen be lehet kukucskálni a múltba, egy diákzseb, amely mai diákkacatokkal van tele (tintatartó
helyett például alkoholos filcet találunk ott, amellyel akárhová oda lehet firkantani), a falon van egy
ablakocska is, mely Nemecsekék házának udvarára néz, s a gitt nagy része természetesen ki van kaparva
belőle. Ilyesmik. Hogy a diákok szeretik, az abból is látszik, hogy semmi sem tűnt el a falról, mondja
az igazgató. Az iskola könyvtárosa, Tóth Viktória pedig épp egy vendégcsoportot hoz erre: a Radnótiból
jöttek egy kis autentikus Pál utcaiságért. Egyébként az utcáról is be lehet jönni, tanítási időn kívül,
délután 2 után.
A kiállítás itt nemcsak hogy helyet talált, hanem tovább is élhet, tovább fejlődhet. És ez az utóélet
szokatlan.
Csordás Lajos