„Hol van a mi társasági életünk, és hol van annak a karaktere?

A kávéházban.

 …Pesten mindennap kettőtől éjfélig zsúr van, amelyen néhány százezer ember vesz részt, aki informálva van az ellenzéki és kormánypárti lapok állásfoglalásáról, ellenőrzi egyik lapból a másikat. Röviden: aki mindent tud…A premier után következő napon itt az egész város pontosan tudja, hogy mit ér a darab, a közítélet kialakul tizenkét óra alatt…És van művészkávéház, politikai kávéház, csoportosul járnak a kávéházba az iparosok, kereskedők, az orvosok, az ügyvédek, a tanárok, még az akadémikusoknak is megvan a maguk kávéházi asztala…A férfijellem itt a kávéházban fejlődik…mindenki elmés, mindenki cinikus, mindenki becsaphatatlan, mindenki csak az élet komiszságainak elviselésére van berendezkedve…a barátság felületesen fejlődik, pletykákon dől meg…”
 
(Molnár Ferenc, Pesti Napló 1908. november 1.
 
 
„Molnár Ferenc élte az újságírók sajátos „bohém” életét. A zsurnaliszták (akiket neveztek ekkor tintakulinak, szerkesztőségi hivatalnoknak, sajtómunkásnak is) és az írók, művészek sajátos életmód-közösséget alkottak, például azért, mert mind a két csoport kitüntetett helyszíne volt a kávéház, ahol jellemzően napközben vagy éjjel tűntek fel.
„Az igazi újságíró a nap és éj minden órájában tud tejeskávét inni” – írja Molnár.
A kávéház legalább annyira az információszerzés  lehetséges helyszíne volt, mint a pihenésé. Mégpedig két értelemben is. Egyrészt az ott olvasható lapok miatt: a jó újságírónak „minden” újságot el kellett olvasnia, mert aki a szerkesztő előtt elárulta tájékozatlanságát, azt „több esetben azonnal elbocsátották” Másrészt a kávéházak vendégei, alkalmanként a pincérek is, fontos információkat adtak. […]
Szép Ernő így magyarázta a fiatal hírlapírók életmódját:
„…a hírlapíró legyen nagyon jól tájékozott. Járjon kávéházba, lóversenyre, éjszakai lokálba, klubba […] A fontos, hogy rengeteg ismerőse legyen. Miért? Ugyan kinek adjon valaki bizalmas hírt, tippet, interjút, ha nem kávéházi vagy lokálbeli cimborájának?”
 
(Sipos Balázs: Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében)
 
„Megérkezett az ifjú Molnár Ferenc [a Cúgos Cipős Gavallérok] társaságával, amelyet úgy húzott maga után, mint egy sziporkázó szellemmozdony a vasúti kocsikat. Nemigen lehetett őt egyedül látni, fénylő monoklija a város legkülönbözőbb éjjeli kávéházaiból kinézegette híveit, mintha valami távcsövön át vizsgálná őket."
 
(Krúdy Gyula: Rezeda Kázmér szép élete és más elbeszélések)
 
 
Molnár fontos törzskávéházai:
 
Balaton. (Kerepesi ma: Rákóczi u. 17.)  elsősorban politikai kávéház, a Pesti Napló asztalánál Molnár, Karinthy, Csáth G., Kosztolányi ültek; Vajda János társaságában Pásztor Árpád, Mikes Lajos…
Baross. (József krt 45.) józsefvárosi előkelő polgárok köre járt ide 1899-ig. Itt volt az Országos Hírlap asztala Mikszát Kálmán és társaságával.
Centrál. A Hét asztalánál Kiss József szerkesztősége működött.   Ide jártak a környező egyetemekről, a Magyar Nemzeti Múzeumból, a Franklin Társulattól és a régi Athenaeum tagjai.
Club. (Lipót ma:Szent István körút 15.) Heltai Jenő, a Vígszínház igazgatója szívesen üldögél itt, mert a lapválaszték majdnem akkora volt, mint a New Yorkban, s a teraszról  rálátott a pénztár ajtajára.
A Víg asztalánál…zsurnaliszták, színészek gyülekeztek.
London. (Teréz krt.) – figyelmességük az MF alakú káposztás rétes, Molnár kedvence.
New York. Hauszmann Alajos tervezte, 1894-ben adták át. Kétszeres irodalmi központ: az emeletén szerkesztőségek dolgoztak. 
A legenda szerint bohémek a Dunába dobták a kulcsát a megnyitó napján, hogy éjjel-nappal nyitva legyen. Bár ekkor még Molnár gimnazista volt, mégis makacsul tartotta magát a legenda, hogy az ő ötlete volt.
A Pesti Napló törzsasztala is itt található, valamint a Kritikusok „veseasztala” – Szomaházy István szerint a feketével  1-2 eleven írót is elfogyasztottak: „Élőkről rosszat, vagy semmit!” (Vágó Béla) jelszóval. Fő nevezetessége a Nyugat szerkesztősége.
Molnár itt írta A Pál utcai fiúk-at, az Ördög-öt, a Liliom-ot.
 
"A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára. (…) Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek. Ezek Feiks Jenő rajzolóművész és Pásztor Árpád írótársam."
 
(Molnár Ferenc)
 

galéria