Piki és a Muzi

Pásztor Árpád regénye A Pál utcai fiúk és a Múzeumkertben játszó gyerekek világát idézi

Kíváncsiak vagyunk. Pedig tudjuk, hogy a regények csak „lehetséges világok”. De azt is, hogy „átüt” rajtuk a valóság, s hogy az írói képzelet végül is mindent ebből teremt. Száz év múlva is faggatjuk A Pál utcai fiúkat, hogy ki lehetett Nemecsek,  Boka, Csele, Áts Feri, a nagy Pásztor. Holott sejtjük, hogy Molnár Ferenc (akkor még Neumann Feri) szinte mindenkiben ott van. Nagylelkű lehetett, mint Boka, gigerli, mint Csele, magabiztos, mint Áts, erőszakos, mint a Pásztorok. A többi név is valóságos, osztálytársai, barátai viselték egykor. (A Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi kiállításának rendezése során sok minden kiderült a Pál utcaiakról.) Pásztorból három is volt. Az egyiket Pásztor Bercinek hívták, akkoriban még Pollák, a másik neve Ernő, a harmadiké Árpád, aki még Pikler. Ő írta 1930-ban  a  Muzit, és ő  Piki, a regény főhőse is.
Eljátszottunk már azzal a gondolattal, hogy ez a Piki az idősebbik Pásztor. Molnár keze is benne van a dologban.  „ …a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. – írta.- A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek. Ezek Feiks Jenő rajzolóművész és Pásztor Árpád írótársam.” Nem voltak osztálytársak, Piki csak szeretett volna a Lónyayba járni. (A Markó utcai főreálban érettségizett, ahol néhány évvel később Karinthy.) De együtt sportoltak a Szentkirályi utcai tornacsarnokban, métáztak, golyóztak a Múzeumkertben (azaz a Muziban),  rablópandúroztak a Fatéren.  Piki csak abban hasonlít a nagy Pásztorra, hogy erős, kitűnő futó, verekedni is tud. Egyetlen  pillanata azonban van A Pál utcai fiúknak, amikor a bocsánatkérő idősebb Pásztor fivérnek Piki arca van. Nemecsek anyja forró csokoládéval kínálja: „…fölemelte szép barna fejét, és büszkén mondta. – Nekünk ezért nem jár csokoládé.”     
Pásztor Árpád a gyerekkorát álmodta vissza a Muziban. A történet kezdetén még elemista a Mária utcában, a 4/b-be jár. Mire ősz lesz, gimnazista, és megkéri Bartos Elza kezét. Csak néhány évvel korábban játszódik a történet, mint A Pál utcai fiúk, de negyed századdal később íródott, gyerekszerelem nélkül már meg sem állna a lábán. Persze van bandázás, háborúskodás is a regényben a Kistériek és a Muzisok között. De valahogy elsikkad a győzelem meg a vereség;  és a tét sem a haza. Hol van már a Pál utcaiak hamvas lelkesedése? Ezt a regényt kiábrándultabb korban írták. – Nem is bandaregény a Muzi. Ez a történet Pikié. Abszolút főhős. Okos, művelt (nemcsak a Múzeumkertben van otthon, a Múzeumban is); leleményes, kalandvággyal teli (a római hősök és az irokézek egyszerre példaképei); az erkölcsi érzéke pedig olyan hibátlanul működik, hogy már Nyilas Misiből is van benne valami.
Pásztor Árpád könyve regényes korrajz az 1887/88-as esztendők Budapestjéről. Térképre rajzolható a történet. Pikiék valóban az Ősz utca 22-ben laktak (ma Szentkirályi). A Múzeumkert vaskerítése még sehol sincs, az utcán lóvasút jár, az udvarokon verkli szól, a Bazilika éppen épül, a Kálvin téren a nagypiac, a Ligeten túl meg csak rétek. (Az utcanevek változtak időközben, de a kislexikon és a térkép segít eligazodni.) - Pásztor Árpád a Muziban a magyar gyermekkultúra történetéből is megírt egy regényes fejezetet. (Szó esik a viseletről, az olvasmányokról, a nádpálcáról. Arról, hogy az elemista de. 8-10-ig és du. 2-4-ig járt iskolába.) Mindez már akkoriban is régmúlt. 1930-ban  nem a grundokon, hanem a mozik környékén ődöngenek a kamaszok.  
Nem volt akárki se a gyerek Piki, se a felnőtt Pásztor. Az első világjáró, száguldó riporterek közé tartozott. Mai szavunkkal élve sztárriporter, aki 1914 júniusában Szerbiából tudósított arról, hogy megölték a trónörököst,  kitör a háború. A Titanic pusztulásáról úgy írt, hogy elfelejtjük, ez csak „képzelt riport”. Írt verset, drámát, regényt, tanulmányt és fordított fantasztikus novellákat. A Muzi nem az egyetlen gyerekkönyve, az a Princesz és a Szultán Jancsi is. – 1877-ben született és 1940-ig élt. Érdekes volt az élete, és sok minden belefért. 
 
(Komáromi Gabriella utószava)
 
Merényi Ágnes, a Móra Kiadó főszerkesztője méltatja a kötetet: