Piki és a Muzi
Pásztor Árpád regénye A Pál utcai fiúk és a Múzeumkertben játszó gyerekek világát idézi |
Kíváncsiak vagyunk. Pedig tudjuk, hogy a regények csak „lehetséges világok”. De azt is, hogy „átüt”
rajtuk a valóság, s hogy az írói képzelet végül is mindent ebből teremt. Száz év múlva is faggatjuk A
Pál utcai fiúkat, hogy ki lehetett Nemecsek, Boka, Csele, Áts Feri, a nagy Pásztor. Holott
sejtjük, hogy Molnár Ferenc (akkor még Neumann Feri) szinte mindenkiben ott van. Nagylelkű lehetett,
mint Boka, gigerli, mint Csele, magabiztos, mint Áts, erőszakos, mint a Pásztorok. A többi név is
valóságos, osztálytársai, barátai viselték egykor. (A Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi kiállításának
rendezése során sok minden kiderült a Pál utcaiakról.) Pásztorból három is volt. Az egyiket Pásztor
Bercinek hívták, akkoriban még Pollák, a másik neve Ernő, a harmadiké Árpád, aki még Pikler. Ő írta
1930-ban a Muzit, és ő Piki, a regény főhőse is.
Eljátszottunk már azzal a gondolattal, hogy ez a Piki az idősebbik Pásztor. Molnár keze is benne van
a dologban. „ …a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. – írta.- A diáktársaim voltak
ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek. Ezek Feiks Jenő rajzolóművész és
Pásztor Árpád írótársam.” Nem voltak osztálytársak, Piki csak szeretett volna a Lónyayba járni. (A Markó
utcai főreálban érettségizett, ahol néhány évvel később Karinthy.) De együtt sportoltak a Szentkirályi
utcai tornacsarnokban, métáztak, golyóztak a Múzeumkertben (azaz a Muziban), rablópandúroztak a
Fatéren. Piki csak abban hasonlít a nagy Pásztorra, hogy erős, kitűnő futó, verekedni is tud. Egyetlen
pillanata azonban van A Pál utcai fiúknak, amikor a bocsánatkérő idősebb Pásztor fivérnek Piki
arca van. Nemecsek anyja forró csokoládéval kínálja: „…fölemelte szép barna fejét, és büszkén mondta. –
Nekünk ezért nem jár csokoládé.”
Pásztor Árpád a gyerekkorát álmodta vissza a Muziban. A történet kezdetén még elemista a Mária
utcában, a 4/b-be jár. Mire ősz lesz, gimnazista, és megkéri Bartos Elza kezét. Csak néhány évvel
korábban játszódik a történet, mint A Pál utcai fiúk, de negyed századdal később íródott,
gyerekszerelem nélkül már meg sem állna a lábán. Persze van bandázás, háborúskodás is a regényben a
Kistériek és a Muzisok között. De valahogy elsikkad a győzelem meg a vereség; és a tét sem a haza. Hol
van már a Pál utcaiak hamvas lelkesedése? Ezt a regényt kiábrándultabb korban írták. – Nem is
bandaregény a Muzi. Ez a történet Pikié. Abszolút főhős. Okos, művelt (nemcsak a Múzeumkertben
van otthon, a Múzeumban is); leleményes, kalandvággyal teli (a római hősök és az irokézek egyszerre
példaképei); az erkölcsi érzéke pedig olyan hibátlanul működik, hogy már Nyilas Misiből is van benne
valami.
Pásztor Árpád könyve regényes korrajz az 1887/88-as esztendők Budapestjéről. Térképre rajzolható a
történet. Pikiék valóban az Ősz utca 22-ben laktak (ma Szentkirályi). A Múzeumkert vaskerítése még sehol
sincs, az utcán lóvasút jár, az udvarokon verkli szól, a Bazilika éppen épül, a Kálvin téren a nagypiac,
a Ligeten túl meg csak rétek. (Az utcanevek változtak időközben, de a kislexikon és a térkép segít
eligazodni.) - Pásztor Árpád a Muziban a magyar gyermekkultúra történetéből is megírt egy
regényes fejezetet. (Szó esik a viseletről, az olvasmányokról, a nádpálcáról. Arról, hogy az elemista
de. 8-10-ig és du. 2-4-ig járt iskolába.) Mindez már akkoriban is régmúlt. 1930-ban nem a grundokon,
hanem a mozik környékén ődöngenek a kamaszok.
Nem volt akárki se a gyerek Piki, se a felnőtt Pásztor. Az első világjáró, száguldó riporterek közé
tartozott. Mai szavunkkal élve sztárriporter, aki 1914 júniusában Szerbiából tudósított arról, hogy
megölték a trónörököst, kitör a háború. A Titanic pusztulásáról úgy írt, hogy elfelejtjük, ez csak
„képzelt riport”. Írt verset, drámát, regényt, tanulmányt és fordított fantasztikus novellákat. A Muzi
nem az egyetlen gyerekkönyve, az a Princesz és a Szultán Jancsi is. – 1877-ben született
és 1940-ig élt. Érdekes volt az élete, és sok minden belefért.
(Komáromi Gabriella utószava)
Merényi Ágnes, a Móra Kiadó főszerkesztője méltatja a kötetet: