"Hallottatok-e róla, hogy mi az a laufméta, vagy magyarosabban longaméta? A játszók két csoportra oszlottak. Mindegyik pártnak volt egy kapitánya,…ők válogatják maguk köré a jó játékosokat. Sok minden kellett ahhoz, hogy valaki jó játékos legyen. Futni kellett tudni, jó ütőnek kellett lenni, jó dobónak és jó stukkolónak.

A levatta kerekre hengerelt, a fogójánál karcsúbb, az ütőjénél kissé hasasabb, vagy hatvan-nyolcvan centiméter hosszú volt."

 

(Pásztor Árpád: A Muzi)

 

1. Hosszúméta

Kellékei: rongylabda vagy szőrrel töltött stukklabda, levatta (50-60 cm hosszú bot, egyik vége laposabb és szélesebb).

 

Játéktér: Kb. 20x60 méteres terület. Belső méta kijelölése – egymástól 20 méterre leszúrnak két botot, közé vonalat húznak. Külső méta – a húzott vonallal párhuzamosan, 60-80 méterre meghúzzák a külső vonalat.

 

Játékosok: 2 csapatot alakítanak, a métavonalak között helyezkednek el. Az egyik belül játszik. A másik kívül, ez a mezőnycsapat. Választanak egy adogatót és három kutyát.

 

Főszabály: az ütő a játékos leeresztett kezéből nem érhet a földre.

 

Játék menete: az adogató feldobja a labdát, míg a bent lévők egyike meg próbálja visszaütni. Ha nem sikerül, a belső métavonal szélére áll, s várja a következő bent lévő játékostársának az ütését. Ha sikerül – jogot nyer a futásra, vele együtt futhatnak a sikertelenül ütő, métavonalon várakozó társai. Keresztül kell futniuk a pályán, a külső métavonalig és vissza, közben vigyázni, hogy a külsősök kutyái el ne találják őket a labdával. A mezőnyjátékosok közben felszedik az elütött labdákat, od’adják a kutyáknak, akik igyekeznek „megstukkolni” vagyis elütni a futókat. Ha a bent lévők megúszták stukk nélkül – pontot kapnak és a csapatok helyet cserélnek.

Pontot csak a bent lévők szerezhetnek. 10 pontig játsszák.

 

2. Körméta

15-20 m átmérőjű körben játsszák. A kör kerületén az adogatók métabotok mellett állnak, el nem mozdulhatnak. A főméta, a legügyesebb játékos irányít. Belül a bújók állnak, ők ide-oda mozoghatnak. Az egyik adogató dobja a másiknak a labdát, aki aztán igyekszik eltalálni a belsőket. Ha sikerült, az eltalált játékos kiáll. Ha nem, és a bújók megszerzik a labdát, ők dobhatnak. Ha a körön kívülre kerül a labda – gyertyát gyújtanak, vagyis feldobják a labdát, s aki megfogja, az folytatja a játékot. Ha csak egy adogató marad, ő is elmozdulhat a helyéről. Az a csapat győz, amelyik előbb lefogyasztja a másikat.

 

Labdakészítés:

A harisnyát kiteregette, közepére tette a követ és az egészet gömbbé gyömöszölte, és ügyesen összefércelte a harisnyagömböt, hogy a csücske ne álljon el és hogy amikor a labdát fonják, szép gömbölyű maradjon. Aztán következett a labdafonás. Előbb a bordázatot kötötték rá. Olyan lett a labda, mint a földgömb, összes délköreivel. Amikor ez megvolt, fent az Északi-sarkon kezdődött meg a munka. Sűrűn körbemenni a spárgával, az egyik délkörön felül áthúzni, a másikon alul, a spárga szorosan egymáshoz simult, úgyhogy a harisnyából egy szemernyi sem látszott ki, közben arra kellett ügyelni, hogy jó keményre is kell húzni, nehogy játék közben meglazuljon. Mert a stukkhoz és a laufmétához kemény, tömött labda kellett. A vörös-fehér bőrcsíkokból összevarrt labda rögtön szétszakadt és lószőrbele kifordult. Az igazi labda az otthon fonott volt. A kő azért kellett a labdába, hogy lendületet, helyes irányt, vagy ahogy a Muziban mondták, svungot adjon neki…egyszer még ugrott is a labda…Csodájára jöttek annak még a Petőfi téri gyerekek is. Piki persze nem árulta el, hogy apró, tömött gumilabdát font a közepibe. (Pásztor Árpád: A Muzi)

 

 

Minden játékos választ egy nemzet nevet, a játékvezető felírja. Kis labdát egy mélyedésbe helyeznek, a játékosok körülállják úgy, hogy aztán könnyen el tudjanak szaladni.

A játékvezető szólítja a nemzeteket: „Jöjjön az a híres, nevezetes Dánia!” A dán gyorsan felkapja a labdát és igyekszik valakit eltalálni. Ha sikerül, az illetőnek rovást ír fel a játékvezető. Ha nem sikerül, a dobó kapja a rovást. Akinek három rovása összegyűlt – kiáll. A legutolsónak maradt a győztes, ő lesz legközelebb a játékvezető.

 

 

2 csoportot alakítanak.  A rablók és pandúrok választanak közös jelet, pl. kendő, sapka, stb. Választanak egy bírót, aki ellenőrzi a játék menetét.

A rablók elbújnak. A pandúrok elindulnak megkeresni őket, ha már megérintettek valakit, az fogolynak számít. A bíró az elfogottra ráteszi a pandúrok jelét, így a csapat száma nő. A rablók akkor foghatnak pandúrt, ha legalább kétszer annyian vannak, és váratlanul lepik meg az ellenfelet. „Egy pandúrral kevesebb”, kiáltják. A bíró figyeli az eseményeket, jelzi a játék végét.

 

 

Kell hozzá: babszem vagy más mag. A játékosok egyenlő számú maggal rendelkeznek.

Ebből elővesznek valamennyit. Feladat: ki kell találni, hogy az összesen kivett magok száma páros vagy páratlan. Ha valaki eltalálja, plusz magot nyer. A játék végén az győz, aki a legtöbb magot zsákmányolta.

Nehezebb változat: a magok számára kell tippelni.