"A grund maga üres volt, mint ahogy ez üres telekhez illik is."

Bp. VIII. kerület, Pál utca és Mária utca sarok

„A grund nem labdázótér volt csupán…sokkal több annál, a becsület mezeje…”

(Fábri Zoltán, Film, Színház, Muzsika, 1968.)

"…ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. A pesti gyereknek ez az alföldje, a rónája, a síksága. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalain nagy házfalak merednek az ég felé. Most már a Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette. (…)

Ez a kis darab terméketlen, hepehupás pesti föld, ez a két ház közé szorított kis rónaság, ami az ő gyereklelkükben a végtelenséget, a szabadságot jelentette, ami délelőtt amerikai préri volt, délután Magyar Alföld, esőben tenger, télen az Északi-sark, szóval a barátjuk volt, s azzá

változott, amivé ők akarták, csak hogy mulattassa őket.

A grund maga üres volt, mint ahogy ez üres telekhez illik is. A palánkja a Pál utca felől húzódott végig. Jobbról-balról két nagy ház határolja, s hátul... igen, hátul volt az, ami a grundot nagyszerűvé, érdekessé tette. Itt tudniillik egy másik nagy telek következett. Ezt a másik nagy telket egy gőzfűrészelő cég bérelte, s a telek telis-tele volt farakásokkal...

A grundra kétfelől lehet bejutni... Be lehet menni a Pál utcáról, de onnan nehéz, mert törvénybe van írva, hogy aki bemegy, annak be kell reteszelni maga után az ajtót. A másik bejárás a Mária utca felől van...

Nemecseknek eszébe jutottak azok a mesék, amelyekben a vasorrú bába fekete kutyává változtatja a királyfit – és igazán most szívesen adott volna érte tíz-húsz finom üveggolyót, ha valami vasorrú bába néhány percre fekete kutyává varázsolta volna, s helyette a Hektorból csinált volna egy kis szőke Nemecseket. Hisz elvégre kollégák voltak, közlegények voltak

mind a ketten...

Cselének nagy selyemhernyó-tenyészete volt otthon, és azoknak kellett az eperfalevél, és Csele gigerli volt, és Csele sajnálta a finom ruháját fáramászással tönkretenni, és Csele ezért őt küldte fel a fára, mert ő volt a közlegény...

– Hahó, hó! Hahó, hó! – Ez volt a jelszavuk. (…)"

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, részletek)

"A Pál utca sarkán volt a grund, tele farakásokkal. A kapu mellett kis házikóban őr lakott, aki a fára vigyázott. Dohányt és gyufát vittetek az őrnek, hogy beengedjen a grundra. Kis papírzászlók lengtek a farakások tetején. Csatakiáltások hallatszottak át a kerítésen, ahonnan belestem rátok...

Apa Hektort is akkor vette, a szép nagy, újfoundlandi házőrző kutyát (…)

hosszú szőrét cibáltuk, a nyakába csimpaszkodtunk."

(Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk)

"Néhány csenevész eperfa állott a kis ház előtt, s az egyik eperfa tövében fakalyiba volt összetákolva. Ebben lakott a tót, aki éjszaka a fát őrizte, hogy el ne lopják, vagy föl ne gyújtsák..."

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)

"A Kossuch ház család...tagjai a politikában, a tudományban, a művészetben vagy a sportban a legváratlanabb helyeken bukkantak és bukkannak fel... a magyar Hannók túlélték a nagy lázat, késobb pusztították el őket...mint az amúgy szintén asszimilálódott szlovák és kisebbrészt német elemeket is hordozó Kossuch leszármazottakat...

Janó, a tót szavai járnak a fejemben - merthogy a családtagok közt valódi Pál utcai fiúk is voltak! -, amikor Boka szomorún visszalátogat az üres, megvédett grundra: " - Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung..."

(Buza Péter: A Kossuch ház. Képek egy pesti polgárcsalád albumából. Korrajz Bárdos-Féltoronyi Zoltán emlékirata nyomán, Brüszszel, 1973.)

"A Pál-utcai telek igaz érzelmek színhelye volt: tanú vagyok rá, hogy a fele se költői kitalálás. "

(Feiks Jenő: Molnár Ferenc premier előtt. Színházi Élet, 1924. nov. 16–22.)

galéria