Fenyő Miksával beszélget Vezér Erzsébet, 1966. július 15-én. (részlet), a hangfelvétel szövege

FM: Mikor a Figyelőt csináltuk, abba Biró Lajos írt egy novellát. Általában munkatárs volt, és jött hozzánk, hogy Ady szívesen dolgozna, ha nem volna a Figyelő annyira németes, hogyha több francia volna benne, több francia szellem. Nem volt igaza, mert nem lehet azt mondani, hogy németes volt. Valóban német dolgokról, sok német művekről sok szó esett. Éppen például azt hiszem, Hatvany Laci, az éppen francia dolgokról írt benne, ha megnézi. De elég az hozzá, hogy akkor a legelső verse, amit hozott a Figyelő, az azt hiszem...; ő oda két verset írt, az egyik A Gare de L'Este-en, a másik pedig Harc a Nagyúrral. Már most mikor a Harc a Nagyúrralt írta, akkor én már ismertem őt, mert emlékszem arra a jelenetre, hogy ültünk a Szabadság Kávéházban, és jöttek a kéziratért, és a Harc a Nagyúrralt, azt ott írta ceruzával, ahogy szokott, és a szedőgyerek ott állt, úgyhogy ő minden versszakot letépett, s avval ment a gyerek. Ez megvolt nekem ez a kéziratom, azonban eltűnt akkor, mikor megjelentek a náci időkben a műkincsek lefoglalásáról szóló törvény alapján lakásunkban, és akkor eltűnt miegymás.
 
VE: A Nyugat alapítása körül nincs-e még valami mondanivalója azonkívül, amit megírt a följegyzésekben.
 
FM: A Nyugat alapítása körül....
 
VE: Adynak milyen szerepe volt?
 
FM: Adynak az a szerepe volt... Ha a Nyugat alapításának így a technikai részét vesszük, nem hiszem, hogy abban neki szerepe lett volna; abban szerepe volt Ignotusnak, Osvát Ernőnek, nekem és Hatvany Lajosnak. Ezeknek aktív szerepe volt. Adynak nem hiszem. De a legrövidebb idő alatt, anélkül, hogy ő szerepelt volna – hogy mondjam –, mint szerkesztő, a legrövidebb idő alatt a közvéleményben a Nyugat Ady lapja volt.
 
VE: De az alapításnál is gondoltak már Adyra.
 
FM: Persze, hogy gondoltunk, hát hogyne, hát első szám már hozott Ady-verset, és ő nagyon vigyázott arra, hogy minden számban legyen Ady-vers. Sürgönyzött, hogy várjatok, mert most megírom az Ady-verset. Úgyhogy ő, dacára, hogy egy majdnem állandó harcban állt a Nyugattal, ő rendkívül ragaszkodott ehhez, mint orgánumhoz. Ezt ő méltónak tartotta, hogy ez képviselje. Dacára, mondom, a sok kritikájának.
 
VE: Miért volt ő harcban állandóan a Nyugattal?
 
FM: Mert nem volt az az érzése... Ezt nem mondta, de neki az volt az érzése, hogy első cikknek róla kellene lenni. Nem akarom ezt mondani, mert nem is tudom, hogy így volt. Ő valahogy önmagában szerkesztette a Nyugatot, úgy befelé.
 
VE: És nem volt azonos azzal, amit gondolt.
 
FM: És ez nem volt teljesen azonos. Ott más költők is megjelentek, más cikkek, amivel ő nem volt egy véleményen. Mindamellett ő rendkívül ragaszkodott a Nyugathoz, ami különösen akkor tűnt ki, mikor volt ez a Nyugat-krízis, Hatvany Lajos és Osvát között. Ő, aki nagyon vigyázott Laci barátságára, az féltette ettől a krízistől, féltette a Nyugatot, és az Osvátban látta ennek a garanciáját.
 
VE: Holott eszmeileg, azt hiszem, ő Hatvanyval értett egyet.
 
FM: Lehet, hogy eszmeileg inkább, hogy ne legyen más ebben a Nyugatban, mint Ady.
 
VE: Na, talán nem ez volt az Osvát-Hatvany vita lényege talán.
 
FM: Nem, nem ez volt, nem, nem ez talán túlzó...
 
VE: Hanem az, hogy legyen egy határozott politikai irányzat.
 
FM: Nem, nem, nem, erről szó se volt, erről szó se volt, ezt maga megírta valahol?
 
VE: Nem..., nem....
 
FM: Nem volt. A Hatvanynak az volt a véleménye, hogy egy kissé durván szövegezzem, az volt a véleménye: elég a felfedezésekből, egy komoly revünek kell, hogy kialakuljon a munkatársi köre, ez már a Nyugatnál kialakult, fölösleges, hogy Osvát folyton új embereket keres, ezekkel kísérletezik. Ez volt. Politikailag akkor semmi szerepe nem volt.
 
VE: Így van pontosan. De volt aztán ez az irodalompolitika-vita.
 
FM: Hát ez az, amiről beszéltem. Nem politika ez, ez az irodalompolitika, hogy így kell egy revüt szerkeszteni. Ez volt a Hatvany felfogása, ebben Osvát teljesen homlokegyenest ellenkező állásponton volt.
 
VE: Maga melyikkel értett egyet?
 
FM: Én Osváttal, dacára, hogy Lacival igen jó barátságban voltam, sőt, az én állásfoglalásom az bizonyos mértékben az egzisztenciám tekintetében veszélyes volt, mert én akkor nem voltam még igazgató, titkár voltam, és az alelnöke a GyOSz-nak, s akitől a pénzügyek függtek, az Laci apja volt, hát nem tudom megírtam-e?
 
VE: Igen.
 
FM: Hát akkor nem ismétlem meg. Nem mondhatom, hogy ezt valaha is a Hatvany Sándornak velem való viselkedésében megéreztem volna; de azt mondta: „Der Laci wird Ihnen das nie verzeihen” – Laci ezt önnek soha meg nem fogja bocsátani. És ebben igaza volt.